Rólunk
Több mint fogászat
Szakértelem és odafigyelés
A Fogakadémia célja, hogy pácienseink számára a fogászati kezelések ne stresszt, hanem biztonságot és pozitív élményt jelentsenek.
Szakértelem és elhivatottság
Dr. Sipos Éva
2014-ben diplomáztam a Debreceni Egyetemen, majd Miskolcon és a környékbeli településeken szereztem széleskörű szakmai tapasztalatot gyermek-, ifjúsági és felnőtt fogászat területén.
Munkám során kiemelten fontos számomra, hogy pácienseim megértsék saját szájüregi állapotukat, és aktívan részt vegyenek annak megőrzésében. Nemcsak kezelek, hanem edukálok is – hiszen a hosszú távú egészség alapja a tudatosság.
-
Empatikus
hozzállás
- Személyre szabott kezelési tervek
- Modern megoldások
Küldetésünk
Fájdalommentes kezelések
Magabiztos mosoly
Pozitív élmény
Családbarát szemlélet
Gyermekek és családok középpontban
Háromgyermekes édesanyaként pontosan tudom, mennyire fontos a türelem, a megértés és a megfelelő kommunikáció a legkisebb páciensek esetében.
Számomra a gyermekfogászat nem csupán kezelés, hanem egy folyamat, amelynek célja, hogy a gyerekek már fiatal korban pozitív élményeket szerezzenek, és félelem nélkül járjanak fogorvoshoz.
Pácienseink mondták rólunk
Nagy Katalin
G.Csaba
K.Adrienn
B.Krisztina
N. Andrea
K. Gergely